A tetőcsere nem egy olcsó mulatság, ráadásul manapság még időigényes is. Nem feltételen maga a munka vesz el sok időt, hanem az, hogy a mesteremberre várjunk. Az építőiparban az tapasztalható, hogy egyrészt kevés az igazán jó ácsszakember, aki pedig tényleg érti a dolgát, rengeteg munkát kap, így a megrendelőknek sokszor hónapokat kell várni arra, hogy a mesternek legyen egy szabad időpontja.
Emellett a kisebb projekteket nehezebben vállalják el, hiszen nagyobb beruházásból, építkezésből is sok akadt az elmúlt években. Emiatt pedig a tetőcsere sokkal hosszadalmasabb lesz. Emellett az árak is folyamatosan emelkednek, legyen szó az alapanyagról, de akár a munkadíjakról is. A tetőépítés esetében akkor tudnánk spórolni leginkább, ha a mesterember munkadíját tudjuk megtakarítani, ám ehhez olyan módszer és technológia kell, ami nem igényli ácsszakember munkáját, ez pedig a szeglemezes tető.
Miért idő és pénztakarékos a szeglemezes tető?
A szeglemezes tető a nevét onnan kapta, mert az egyes elemeket acélból készült apró tüskés lemezek rögzítik egymáshoz, ez az úgynevezett szeglemez. Természetesen nem az egész tető van acél lemezekből, a tető szerkezete ugyanúgy fából készül, mint a hagyományos tető esetében. A szeglemezes tetőt kivitelezés előtt precízen és optimalizáltan megtervezik, a darabokat előre legyártják, vagyis a helyszínen már nem lesz szükség csavarozásra, se ács szakemberre a tető építésénél.
Mivel az elemeket előre legyártják a tervek alapján, így az építés már lényegesen gyorsabb lesz, mint a hagyományos tető esetében, ráadásul költségtakarékosabb is, mivel sokkal kevesebb szakemberre és munkásra lesz szükség az építésnél. Mivel a tetőszerkezet pontos tervezéssel készül, így egyedi igényekre alakítható. Amennyiben a tetőépítése nem tűr halasztás, mindenképp érdemes szeglemezes tetőben gondolkodni. Manapság már nemcsak cégek, de magánszemélyek is gyakran választják ezt a megoldást.
Milyen épületek tetejéhez használható ez a módszer?
A szeglemezes tető nagy előnye, hogy nagyobb épületek tetejéhez is alkalmazható, így nemcsak földszintes és emeletes családi házak tetejének alkalmas, hanem akár panelházak és társasházak tetejének is, hiszen ferde és lapostető is kérhető ezzel a technológiával. A rapidteto.hu, akik már évek óta foglalkoznak szeglemezes tetők építésével úgy tapasztalják, hogy a szeglemezes tető céges felhasználása legalább olyan elterjedt, minta magáncélú felhasználás.
Gyakran választják ezt a megoldást középületek tetejének, például sportcsarnokok esetében, de sokszor használják szabadtéri előadások és filmek díszleteként, mivel gyorsan és olcsón megépíthető. Áruházak és mezőgazdasági épületek tetejeként sem ritka a szeglemezes tető. Jól látszik tehát, hogy a szeglemezes tető felhasználás sokrétű, ráadásul számos előnyt rejt, melyek közül az idő és pénzspórolás lehet a legmeggyőzőbb érv.