A házi naperőmű, vagyis a napelem rendszerek kiépítése erre is megoldást biztosít, de nem mindegy, hogy mennyit és hogyan telepítünk. Az európai energiaárak emelkedése már előrevetítette, hogy hazánkban sem lesz tartható hosszú távon a csökkentett villanyáram ár. Az emelkedés sokakban elindította a változtatás és a takarékoskodás szükségességét, amit alapvetően két módon érhetünk el. Az otthonunk szinte minden fogyasztóját takarékosabban használjuk vagy egy merőben új alapokra helyezzük az áramfelhasználásunkat, napelemek telepítésével.
Mit tehetünk a villanyszámlánk csökkentése érdekében?
Ha a meglévő fogyasztásunkból szeretnénk lefaragni vállalva azt, hogy ez némiképp a kényelmünk rovására is mehet, akkor az alábbiakat mindenképpen érdemes elvégezni. Fejlesszük a ház vagy a lakás világítási hálózatát, alkalmazzunk a legtöbb helyen ledes fényforrásokat! A gépészeti rendszerek, a fűtési, illetve a vízmelegítési megoldások is felújításra vagy cserére szorulhatnak. A legjellemzőbb az épületek hőszigetelése, ami elektromos fűtés mellett egyszerűen elengedhetetlen.
A klímarendszerek fogyasztása is csökkenthető, a megfelelő hőmérséklet beállításával, illetve a rövidebb vagy szakaszos üzemidővel. Végül pedig a régebbi háztartási berendezések lecserélése következhet, sokkal korszerűbb változatokra.
De vajon mi éri meg jobban hosszútávon?
A gazdasági szakemberek prognózisai szerint, hosszú távon sem várható csökkenés a villanyáram árak terén. Az elektromos áram előállítási feltételei is kérdésesek.
Mivel a kényelmi funkciókról, a megszokott fogyasztási mennyiségről, az otthoni wellness élményről, az infraszaunázás vagy a szabadban történő jakuzzizás élményéről sokan nem szeretnének lemondani, nekik mindenképpen a napelem rendszer telepítésében kell gondolkodni. Mivel nem voltunk rákényszerülve, csak most kezdünk ismerkedni ezekkel a rendszerekkel és az interneten is változatos véleményekkel lehet találkozni. Az biztos, hogy nagyon fontos a konzultáció. Mindenképpen szakemberrel egyeztessünk, de egy kalkulációt már mi magunk is elvégezhetünk. Keressük fel a veszprémi Solar-Re weboldalán a napelem ajánlatkérő kalkulátort, ahol a meglévő fogyasztási adatok megadása után tájékozódhatunk a szükséges napelemek mennyiségéről. Az ajánlat segít abban, hogy a következő évtizedekben jóval alacsonyabb legyen a fogyasztásunk, teljes egészében leválva a hálózatról.
A Solar-Rendszerépítő Kft. szakemberei, több mint 2000 napelem rendszer telepítéssel a hátuk mögött, korrekt segítséget nyújtanak a korszerű és megújuló energiafelhasználásban gondolkodóknak. Természetesen egy ilyen beruházás költségesebb, de látva az utóbbi évek változásait, az inflációt és a gazdasági problémákat, a legbölcsebb döntésnek a mielőbbi csere tűnik.