Aluredőny modern családi házon

Így nem meglepő, hogy évről-évre terítékre kerülnek a különféle redőnytrendek is. Nincs ez másként 2019-ben sem, hiszen az árnyékolástechnika modernizálódása miatt már meglévő vagy a jövőben épülő otthonunk alapvető arculatát és komfortját határozhatja meg egy jól megválasztott, illetve megfelelő funkciókkal felvértezett redőny.

Mivel hazánkban még mindig ez a kültéri árnyékoló a legnépszerűbb a vásárlók körében, az alábbiakban összegyűjtöttük a 2019-es év legfontosabb redőnytrendjeit a Redőnyvilág redőny szakértőinek szakmai segítségével, hogy aki egy árnyékoló vásárlása előtt áll, tisztában legyen vele, milyen modern és divatos lehetőségek közül válogathat.

Színezhetőség

Mára kijelenthetjük, hogy elmúltak azok az évek, amikor egy redőny csak és kizárólag fehér vagy szürke színben biztosíthatja otthonunk árnyékolási tulajdonságait, hiszen ezek a termékek túlzás nélkül képesek alapjaiban meghatározni egy lakóház megjelenését. Emiatt a korábbi igényeket szem előtt tartva az iparág gyorsan reagált a változó trendekre, ezáltal 2019-ben nagyon lényeges lesz majd, hogy redőnyeinket milyen színben vagy színkombinációban választjuk ki.

Sötét színű redőny design

Rekord motoros redőny sötétszürke színben

Alumínium redőny Csancsa Árnyékolás

Fehér alumínium redőny beépítés

Aluredőny beépítés Dunakeszin

Csancsa Árnyékolás redőny referencia

A közönséges vagy mondhatni megszokott árnyalatok mellett ugyanis egy árnyékoló ma már a szivárvány minden színében pompázhat, tehát hozzáigazíthatjuk nyílászáróinkhoz, de akár a homlokzathoz is, amivel olyan homogén felület alakítható ki, mely jelentősen megemelheti lakásunk esztétikai értékét. Természetesen a redőny egyfajta díszítőelemként is funkcionálhat - mint egykoron például a spaletták -, tehát kellemes kontrasztba állíthatjuk megjelenését lakásunk kinézetével, ezáltal egy fehér homlokzaton például rendkívül mutatós lehet egy sötétbarna vagy valamilyen fahatású árnyékoló alkalmazása.

Alumínium redőny

Motorizálás

Évtizedeken át a gurtnis megoldás jelentette a redőnyök mozgathatóságának egyetlen alternatíváját, azonban az elmúlt néhány évben drasztikusan megnövekedett az igény a motorizált megoldásokra. Ez a trend pedig 2019-ben még hangsúlyosabbá válik, aminek az oka egyrészt a motoros alternatívák elérhetőségében keresendő, másrészt pedig a rengeteg előnynek, amit egy ilyen termék képes nyújtani.

Motoros vezérlésű redőny

Egy motorizált redőny ugyanis a kényelem legmagasabb szintjét garantálja a felhasználók számára, lévén nem kell minden egyes alkalommal odalépni az árnyékolókhoz azért, hogy szabályozzuk a palást állását, elegendő lesz csak kézbe venni a távirányítót, és egyetlen gombnyomással mozgásra bírni őket. Mindezt akár az ágyban fekve is megvalósíthatjuk, sőt mi több, nemcsak külön-külön, hanem akár egyszerre is működésbe hozhatjuk otthonunk összes árnyékolóját.

Automatizálás

A motorizált megoldások elterjedésével szinte kötelezően megjelentek az árnyékolástechnika világában az automatizálási lehetőségek is, melyek határozottan a jövőt jelentik az iparág számára, az előrejelzések szerint pedig 2019-ben minden eddiginél meghatározóbbá válhatnak. Ez nem meglepő, hiszen az egész életünket behálózzák a különféle önműködő okosmegoldások, ezáltal a redőnyök sem maradhatnak ki a sorból, hiszen rohanó világunkban az embereknek alapvető igényük az, hogy minél kevesebb időt kelljen tölteniük olyan mellékes teendőkkel, mint például az árnyékolók szabályozása.

Motoros redőny távirányítóval

Ezt a terhet veszi le a vállunkról az automatizálás, aminek az alapját néhány speciális szenzorral ellátott motorizált redőny adja. A különféle érzékelők azt a célt szolgálják, hogy felismerjék odakint a fényviszonyok vagy az időjárás alakulását, ezáltal az időzített értékeken felül maguktól reagáljanak az adott helyzetre. Közelgő vihar esetén így önállóan leeresztenek és megvédik a nyílászárókat a sérülésektől, de nagy kánikulák idején is egymaguk gondoskodnak az árnyékolásról - ezzel növelve otthonunk hőszigetelési értékét nemcsak nyáron, hanem télen is.

Az automatizálás mindemellett rengeteg egyéb lehetőséget kínál, melyek az árnyékolástechnika jövőjét jelentik. Ilyen például a távoli működtethetőség - akár egy okostelefonnal is -, a megnövelt vagyonvédelem - az önműködő redőny ugyanis megtévesztheti az illetéktelen behatolókat -, vagy az okos otthon ideájának maximális megvalósulása, lévén egy automatizált árnyékolót könnyedén csatlakoztathatunk egy ilyen rendszerhez.

Csancsa Árnyékolástechnika

www.csancsa.hu

www.redonyvilag.hu

Székhely: 1162 Budapest, Szlovák út 68
info@csancsa.hu
facebook/csancsaarnyekolastechnika

Telefon: +36-70/314-1580