Napernyővel árnyékolt terasza csalogat, a lebbenő lenvászon függöny mediterrán képzeteket ébreszt. Egy bögre illatos tejeskávéval a kézben, szobáról szobára halad a „tárlatvezetés”, és hamarosan kiderül, az ifjú pár mesébe illő módon jutott az 1973- ban épült nyaralóhoz. Eredeti tulajdonosa egy gyógyszergyár képviselőjeként, svájci üzleti útjairól hozott ötletek és alapanyagok beépítésével érte el, hogy a Magyarország kínálta lehetőségeknél jóval korszerűbb ház épülhessen – a modernizmus jegyében.
Európai népszerűség övezte a tömböt, egy német építészeti magazin kiemelten csinos és előremutató példaként elemezte egy 1974-es lapszámban. Az eladásra 2004-ben, a meghirdetés napján került sor. A kiránduló pár éppen nyaraló vásárlásán gondolkodott, amikor észrevették a frissen festett hirdetést, majd becsengettek és félóra múlva már a terek kialakításáról álmodtak. A lakberendezéshez kifejezetten tehetséget és érzéket mutató, és azt már több alkalommal is bizonyító hölgyet és férjét az épület környezeti és formai adottságai arra ihlették, hogy minél többet meghagyjanak az eredeti szerkezetből.
Mindössze egyfajta állagmegóvást végeztek, miközben élhetőbb funkciókat alakítottak ki. Maradtak a helyiségek kiosztásai, a burkolatok is a ‘70-es évek jól ismert kerámiái. Ebbe a miliőbe illeszkednek bútoraik, többnyire ugyanebből az időszakból. A földszinti bejárat egy bárpultra néz, ez jól jelzi, hogy valamikor aktív társadalmi élet folyt a villában, de a kertkapcsolat is itt a legközvetlenebb. Innen nyílik a földszinti hálóhelyiség, melyet külön előszobára és hálófülkére oszt egy – a hatvanas, hetvenes évek divatjából és a revütáncosok szoknyáiról ismert –, ma ismét kapható selyemszálas függöny. Döngölt vályogházak meszelt, egyenetlen felületére és mediterrán belsőkre emlékeztet a göröngyös fal, mely funkciója szerint a legjobb hőszigetelő a kánikula és a téli hideg ellen.
Az előszobarész fekete műszőr szőnyege meleggé varázsolja a teret, kellemes kontrasztot teremt a harangforma rizslámpák, a firhang és a fal fehérjével. A selyemfüggöny mögé kandikálva, a capuccino barnára festett falfelületnek köszönhetően, barlang-érzet alakul ki. A félhomály izgalmas fényforrása az apró fali lámpa, melynek aranyszín fénye gömb alakban terül szét az egyenetlen, tejcsoki színű háttéren – megteremtve az Ezeregyéjszaka történeteire asszociáló, buja hangulatot. A belső lépcsőház állandó, természetes megvilágításáról a ’70-es évekre jellemző sárga katedrálüveg gondoskodik, narancsos, napsütötte derengésben tartva a feljárót. Fenn a magasban, az óriás kaspók felett, a ’60-as évekből származó lámpa egyben síkkonstrukciós műalkotás is. Ötletes a lépcsőfeljárót az étkezőasztaltól elszigetelő négyzetes üveglapokból fűzött, napjainkban is beszerezhető „retrós” függöny. A XXI. századi, formatervezett, műanyag Kartell lámpa mögött a ‘60-as évek jelenik meg: az op-art nagykövet, Victor Vasarely lüktető sík-tér képe.
Az étkezőasztal teraszkapcsolatát fapultos apró konyha biztosítja, melynek ma is hibátlanul működik eredeti svájci, ’73-as elektromos tűzhelye. Az emeleti, fürdőkapcsolatos hálószoba hófehér. A közelmúlt itt is erőteljesen érzékelhető: a szappantartó formájú ágy a ’70-es évek eredeti darabja, a függönnyel leválasztott fürdőben szintén még az eredeti réz csaptelek találhatók. A nappali berendezése nagyvonalú és összetett, keverednek benne az art déco és a hatvanas évektől napjainkig tartó időszak tárgyművészetének darabjai. A dísztárgyak között olyan műveket látni, mint Gorka Géza kerámiái, eozinmázas Zsolnay és párizsi öntött üvegek. Szinte önálló kompozíciót alkotnak a ’70-80-as évekből ismert, anno az Iparművészeti Vállalat üzleteiben kínált vázák, melyek sokaknak nagyon ismerősek lehetnek, sőt az is elképzelhető, hogy számos otthonban most is megtalálhatók. E darabok átértékelődtek, ma – egyébként megérdemelten – többre tartjuk őket, mint keletkezésük idején. Kvalitásaikat nem az idő szépíti meg, hanem valóban az objektív ítélet. A nappali terének kétségtelen főszereplője a késő art déco stílusban született szófa, mely a nagymamáé volt. A barna faszerkezet szép formáját az elegáns hófehér kárpit és a hatalmas párnák emelik ki.
Szintén art déco a pohártartó szekrényke – benne az eredeti üvegpoharakkal –, párizsi vásárfia a minimalista bőrfotel, valamint az alighanem Mies van der Rohe Barcelona széke ihlette két fotel a ’80-as évekből. Nemcsak a hasonló forma megtévesztő, hanem a fémnek tetsző lábazat is. Optikai csalás áldozatai vagyunk, a gőzölt bükkfát a háziak festették át ezüstös fém színűre. A kanapé fölé benyúló fényforrás Castiglioni márványtömbben nyugvó, acél Arco lámpájának késői imitációja, tökéletes kiegészítő formai elem. A ’70-es évek Balaton-felvidéki, modernista építészetének fellendülése nyomán több olyan villát is találunk a környező lankákon, melyek hasonló csemegeként szolgálnak.
Ez a ház egyediségét és izgalmát – építészeti kvalitásai mellett – jelenlegi lakóinak a közelmúlt értékeit felfedező és tiszteletben tartó szemlélete is jelentősen emeli. Ezt állítják párhuzamba a XX-XXI. század újfajta szépség és modern értelmezésével, végeredményként egyéni ízű, őszinte, otthonos belsőt kialakítva. Óvatos és határozott beavatkozás, melynek nyomán az üvegszálas, a giccs határán egyensúlyozó lámpa is megszépül. A ’70-es évek társadalmi életének párbeszédei még zsonganak a villában; ott lebegnek Kurtág és az Új zenei stúdió akkordjai, csupán a harmóniák gazdagodtak.
Szerző: Szépvölgyi Viktória | Fotó: Barbay Csaba, Flashback
