A nappali-étkező-konyha egy légtérben található és az előszobával együtt 51 m2. A lakás építése már előrehaladott állapotban van, az elektromos és gépészeti kiállások meg voltak, így azokat figyelembe véve kellett a belső teret alakítanom. Mindenképp szerettem volna egy olyan harmonikus és élhető enteriőrt, ami hosszú távon kiszolgálja majd a családot. Személyes találkozáskor átbeszéltük az anyag-, és színhasználatot, a tárolási lehetőségek kialakítását, bútorozást.
A megrendelők meleg színvilágot képzeltek el, így az anyagmintákat átnézve esett a választásunk egy szép barna, fahatású minőségi bútorlapra amely megtévesztésig olyan textúrájú mint az igazi fa és egy szürkésbarna üni szín lett a kiegészítő szín. Ezt a kombinációt alkalmaztam az egész lakáson. A konyha kialakítása a meglévő kiállások miatt nem volt egyszerű. Egy tematikus és logikus konyha kialakításra törekedtem, hogy minden kéznél legyen, de a tágasság érzete is megmaradjon. Szigetben helyeztem el egy, az étkező felé eső vitrint, ami belső világítást kapott. A pultra Technistone technikai kő kerül, a természetesség jegyében. Az étkezőbe egy nagy asztal került, ami kihúzható, köré pedig kényelmes étkezőfoteleket terveztem. A nappali-konyha fényét és eleganciáját emeli a nem hétköznapi lámpák jelenléte, ugyanis modern, rendhagyó és különleges formájukkal és színvilágukkal rabul ejtik a szemlélőt.
A nappaliba nem került túl sok bútor, egy komód és egy szép, mart, fa hatású fali panel, elé pedig egy karakteresebb kék sarokülőgarnitúra, melynek a színét közösen választottuk. A viszonylag kis előszobában az ülőbútor kék színe itt is megjelenik, ezzel teremtve kapcsolatot és egységet és a lakás többi zónájával. A tervek hamarosan megvalósulnak, készülnek a bútorok, hiszen hamarosan bővül a család is. Nagy öröm volt számomra, hogy ismét egy friss, letisztult, elegáns otthont alkothattam.
Telefon: +36 20 978-22-95
Irodánk címe: 6400 Kiskunhalas Székely u. 5.
Szilágyiné Szabó Krisztina lakberendező