Váratlan költségek biztosan lesznek, innentől kezdve csak rajtad múlik, hogyan készülsz fel rájuk. Adunk is három tippet, hogyan tartsd magad a pénzügyi keretedhez.

Dobozolás lakásfelújítás előtt

1. Mérd fel pontosan a kiadásaidat
A pénzügyi keret átlépésének biztos jele, ha nem méred fel pontosan, milyen és mekkora kiadásokra lehet majd számítani. Így lehet, hogy olyan jellegű és nagyságú felújításra vállalkozol, amit nem tudsz majd teljes egészében finanszírozni. Figyelem, ehhez nem elég kijelenteni, hogy nagyjából két-három millió forintból jöjjön ki! Ez még csak annyit jelent, hogy ennyiből szeretnéd kihozni, de nem biztos, hogy az elképzelések összhangban vannak a valósággal.

A kellemetlen meglepetéseket elkerülendő részletes ajánlatot érdemes kérni legalább három kivitelezőtől, amiben tételesen felsorolják a várható költségcímeket, beleértve a munkadíjat és az anyagköltséget is. Ez nemcsak a tervezhetőségben, de a számonkérhetőségben is segít. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden pont ennyibe fog kerülni. Az építőipari árak folyamatosan emelkednek, így ha a kivitelező végül drágábban dolgozik, az nem feltétlenül az ő hibája. Már ezen a ponton is érdemes tehát legalább 10-20 százaléknyi költségtöbbletet beszámolni. Ám a legalaposabb tervezés ellenére is előfordulhat, hogy lesznek váratlan költségek. Ezek finanszírozására a szabad felhasználású hitel nyújthat gyors megoldást.

Az ajánlatkérés segít arra is rávilágítani, ha korábban esetleg nem a megfelelő építőanyagokkal kalkuláltál. Mindenki hajlamos az olcsóbbat választani, ám ezek a silányabb minőségük miatt ráfizetésesek lehetnek, mert hamar cserélni kell őket. Ezért is érdemes megfontolni az építési vállalkozók véleményét, akik akár évtizedek óta nap mint nap ilyen anyagokkal dolgoznak, és rálátásuk van ezeknek a megbízhatóságára.

Pénzügyi tervezés lakásfelújítás előtt

2. Készíts költségvetést
Nem elég a kiadásokat felmérni, a saját anyagi keretedet is ismerned kell, ezért érdemes költségvetést készíteni, aminek mindig két oldala van, és az a cél, hogy ezek egyensúlyban legyenek. Meg kell nézni, hogy a bankszámládon és a megtakarítási számláidon, esetleg a lakástakarékpénztáradban mennyi anyagi forrás áll rendelkezésre. Fontos, hogy itt olyan összegeket kell figyelembe venni, amiknek a hiánya nem okoz problémát néhány hónap múlva sem, máskülönben könnyen anyagi gondokkal szembesülhetsz. Ha kell, gondold újra a felújítás menetét, és ütemezd át úgy, hogy összhangban legyen az anyagi kereteddel, például a konyha és a nappali helyett csak az egyiket újítod fel, a másikkal egy év múlva fogsz foglalkozni.

Érdemes utánanézni az államilag adott lakásfelújítási támogatásnak is, ami akár hárommillió forint is lehet. Erről azonban fontos tudni, hogy csak a költségek felét fogják megtéríteni, így a maximális összeghez hatmillió forintot el kell költeni. Mindent számlával kell igazolnod, és neked is kell előfinanszíroznod. Ezen kívül is számos állami támogatás érhető el, ezeknek azonban általában van valamilyen feltétele, például gyermekvállalást.

3. Tartsd magad a terveidhez, de tudd, mikor kell eltérni tőlük
Minden költségvetés annyit ér, mint amennyi megvalósul belőle. Hiába készíted el, ha nem követed nyomon a felújítás közben keletkező kiadásokat, és nem tudod, jól állsz-e a tervezetthez képest. Ha figyelemmel kíséred, akkor pedig tenned is kell róla, hogy minden a terv szerint haladjon.
Előfordulhat azonban, hogy a legalaposabb tervezés ellenére is el kell térned a terveidtől, mert váratlan kiadások és nem várt események következnek be, amik veszélyeztetik a felújítás befejezését.

Lehet, hogy mire eljut hozzád az építési vállalkozó, addigra az építőipar jelentős mértékben tovább drágul, vagy lehet, hogy az állami támogatást valami miatt mégsem kapod meg. Ilyenkor nincs értelme szigorúan betartani mindent, amit elterveztél, hanem rögtönözni kell. Ez nem feltétlen baj, elvégre a tervek vannak érted, és nem fordítva. A cél természetesen az, hogy rögtönzésből minél kevesebb legyen, ám ha szükséges, gondold újra a továbbiakat.