Új, vagy használt, de adott méretű lakás vagy ház konyhája esetében a lehetőségekhez mérten kell a végleges és praktikusan használható és ízlésünknek is megfelelő elrendezést kialakítani. Vegyük először azt a variációt, mikor új otthonunk konyhája teljesen üres, csak alapterület, a víz- gáz- és áramkiállások, a nyílászárók helye, és nyílásuk iránya adott. Gyakori, hogy egy-két személyes kis méretű étkező kialakítása is igényként merül fel. Ebben az esetben együtt kell a többi elemmel ezt is számba venni. Kisebbek a költségek, ha az adott kiállásokhoz igazodunk ez gondos tervezés esetén a megfelelő helyre is került. Burkolatok kiválasztásánál a legtöbb érv a padlólapok, illetve egyéb típusú hidegburkolatok mellet szól.

Padlófűtés könnyen kiépíthető, a felület könnyen tisztítható, és a legkevésbé csúszós a felület. A lapok közötti fugák viszont idővel beszennyeződhetnek, ezek tisztítása nehéz, de fontos, mert sokat ront ez az összképen, sőt higiéniai szempontból sem utolsó szempont. Nagyobb lapok használata esetén ez a mennyiség csökken, illetve választható a fuga nélküli illesztésű lapok fektetés is ennek fektetése viszont komoly szakértelmet igényel. Az oldalfal burkolata már sokkal több variációt enged mind anyagban, mint mintákban, itt is a már említett elektromos kiállásokhoz, és mennyiségükhöz, illetve a fényforrások helyéhez kell igazodnunk.

Konyhánk ajtajánál kérdéses lehet maradjon-e vagy ne. Ha nem szeretnénk ajtót, akkor figyelembe kell vennünk, hogy milyen esztétikai élményt nyújt, majd leendő konyhánk más helyiségből nézve. Hogyan oldható meg az esetleges burkolatváltás, valamint illeszkedik-e a többi helyiség látványához? Zavar-e minket a kiáramló ételszag, ami még nagy teljesítményű páraelszívó esetén sem zárható ki teljesen. Ha az ajtó mellett döntünk, számolnunk kell azzal, hogy a nyílás sugarába semmit sem helyezhetünk, illetve az ajtó mögé sem érdemes tennünk semmit, amit gyakran használunk. Bútoraink elemeinek kiválasztásakor fontos, hogy a mosogató vízkiállása, illetve igény szerint a mosogatógép, vagy mosógép vízfogadása és elvezetése akadálymentes, illetve az áram vétele biztonságos legyen.

Ugyanez vonatkozik a gázkiállásra is mely csatlakozhat gáztűzhelyhez, gáz főzőlaphoz, és gáz sütőhöz is. A konnektorok helyének és a vezetékek útjának kijelölése is fontos egyrészt a mennyiségük és helyük miatt. Igény szerint kerülhet fényforrás a fali szekrények alá, mely a pultot világítja meg teljesen, vagy részlegesen, a fali szekrények belsejébe, vagy felső síkjába például spotok formájában, mely a teljes frontot igyekszik kiemelni. De itt kell a mennyezeti általános világítást adó fényforrás helyét is kijelölnünk, illetve a már korábban említett „reggeliző” vagy 1-2 személyes kisebb étkező megvilágításáról gondoskodni.

A mennyezeti fényforrás épülhet még álmennyezetbe is, itt gyakori a több, kisebb, esetleg forgatható, irányított fényű izzó. Egyes esetekben gipszkartonnal kell kényszerűségből burkolnunk kevésbé esztétikus gépészeti elemeket, viszont ezek a felületek kitűnő hordozók lehetnek a már említett fényforrások elhelyezésekor. Ezek után, ha számba vettük, mennyi és milyen típusú beépíthető konyhai gépet szeretnénk „munkába fogni” meg kell határozni a tárolók lehetséges méretét meglévő, vagy a későbbiekben vásárolt edényeinknek, kiegészítőinknek.

Törekedjünk a lehetőségekhez képest a lehető legnagyobb, és egységes szintű és magasságú pult kialakítására, és az előző részben tárgyalt munkamenetekhez szükséges felületek elérésére. A pult magasságának beállítását a leendő használó döntse el itt, csak a beépített gépek helyigénye szabhat egy alsó határt. Kisebb alapterületen, illetve alacsonyabb belmagasságnál érdemes a falra épített szekrényekből kevesebbet használni, de ha ez nem lehetséges javaslom az üvegezett ajtó használatát mely érzetben könnyít a robusztus felültek látványán. Ugyanez az érzet csökkenthető ha nem építkezünk a mennyezetig. A következő részben a már beépített ámde nekünk nem teljesen megfelelő konyha átalakítási lehetőségeivel foglalkozunk

Harsányi Gábor