A múlt év legsikeresebb lakásai továbbra is a kis alapterületű városi garzonok és kis lakások, ahol volt lehetőség galéria kialakítására is. Az élen egy balatoni nyaralót találunk, de bejutott a legjobb 10-be egy erdei faház és egy vidéki parasztház is. Ez talán a bennünk fokozódó természet iránti vágyunkat is kifejezi ebben a kissé bizonytalanná vált világban. Az otthonunk is ennek megfelelően egy biztosabb és nyugalmasabb szigetté vált, amihez egyre jobban ragaszkodunk.
1. Balaton-kék nyaraló 50 nm-en a Katania Interior tervei alapján
A pici balatoni nyaralóban eredetileg csak egy kis főzőfülke és két nagyon pici szoba volt. A hozzáépítés során kibővítettük a házat a nappali-konyha résszel, valamint egy tágas terasszal. Az eredeti tereket teljesen felcseréltük és teljesen átszerveztük a funkciókat. Így kaphatott helyet egy szülői és egy gyerek háló, étkező, fürdő és wc.
2. 27 m2-es mini mobil faház a folyópartra telepítve
A projektben környezetbarát és tartós anyagokat használtak, amelyek tartósak és alkalmasak a mindennapos használatra. A természetes színében látható belső tölgy furnért fekete, külső felületen is ellenálló fém elemekkel kombinálták. A padlóra kopásálló és hipoallergén Forbo Flotex anyag került. A nagy üvegablak harmonikusan összekapcsolja a belső teret és a természeti környezetet.
3. István utcai 17 + 11 m2-es galériás minigarzon
A nagy belmagasságnak köszönhetően a 11 m2-es galéria máris besegített a fekvőhely és a tárolószekrény elhelyezésében. Szintén tárolók kerültek a lépcsőzet alá, hiszen itt most tényleg mindent be kellett vetni a maximális térkihasználás érdekében. Az alap fehér színhez legtöbb esetben egy semleges világosszürke társul. A tapéta sem hivalkodó, a galéria és a fürdőszoba is csak visszafogott geometrikus mintákkal dekorál.
4. 40 m2-es lelakott lakásból hívogató otthon, profi lakásfelújítókkal
2 hónapnyi intenzív belső felújítások után - ahol nem spóroltunk semmin - 2022 január végére elkészült a lakás. Hogy ne legyen szokványos az enteriőr, egyedi megoldásokat alkalmaztunk. Ilyenek a lézervágott fémlemez térelválasztó, a világoskék konyhabútor, dizájnos lámpák, a geometrikus mintás csempék fürdőben és a konyhában és a mellékhelyiségben.
5. Komfort nélküli 36 m2-es Cserhát utcai lakásból egy minden igényt kielégítő otthon
Ez a projekt 2020 tavaszán indult. A birtokbavétel után pár nappal jött a koronavírus első hulláma, amikor bezárták az iskolákat, üzleteket. Így még mielőtt a felújító csapat felvonult volna én gyorsan beszereztem az összes parkettát, csempét, lámpát stb, amit csak tudtam, a srácok meg a gipszkartont, ragasztót, gipszet, festéket. A lakás belmagassága 3,6 méter volt, tehát állógalériát nem, de egy kényelmes fekvőgalériát ki lehetett hozni belőle.
6. Pici, de nagyon rendben van - 13+12 m2-es galériás mikrolakás utazóknak
A TimeLessDesign lakberendezői már számos alkalommal bizonyították, hogy kis alapterületen is, - akár galériás kialakítással - hogyan tudják a legtöbbet kihozni egy kis lakásból. Megbízójuk nem mindennapi feladatát is példásan teljesítették, amikor az eredeti alapterületet három különálló lakássá kellett bontani.
7. Így kell ezt csinálni - 18 m2-es Airbnb lakás extra nagy, 16 m2-es galériával
A mostani, három egységből álló lakás 18 m2-es változata szintén a natúr fa és fehér felületeket tekintik alapnak, a színpalettát pedig a világosszürke mellett egy kis rozsdabarna is színesíti. A lépcső ebben az esetben a konyha mellett vezet fel a galériára, ami szinte teljesen felveszi az alapterület méretét. Ennek köszönhetően a franciaágy és a tárolóbútorok is kényelmesen elférnek, egy kifejezetten szellős kialakítás mellett.
8. Fiatalos nagymama számára berendezett 44 m2-es lakás Halász Gabriella lakberendezőtől
A megrendelő Halász Gabriella lakberendezőt, a hghome tulajdonosát bízta meg az ingatlan belső tereinek és berendezéseinek megtervezésével. Mivel a lakberendező munkáját már régebbről ismerte, így mindenben szabad kezet adott neki.
9. A fővárosból vidékre - Ilyen lett a felújított franciaországi parasztház
A berendezés rusztikussága tökéletesen illik a házhoz, de jellegkezesen franciás eklektika és bohóság is megtalálható a helyiségekben. A minimál konyha és a legújabb mosogatóval kombinált munkapult mellett ódon székeken fogyaszthatjuk a remek ételeket és borokat. A világos tetőtér vendégfogadásra is alkalmas.
10. Skandinávos hangulatú 19 m2-es galériás lakás szépen megtervezett konyhával
A minilakás adottságának köszönhetően galériázható volt, így a háló részleg kialakítása itt történt meg. A lépcsőn való megközelítés és a szűkös hely nem mondható túl kényelmesnek, de egy egyedülálló fiatal számára bevállalható.
Ha tetszett ez az összeállítás, akkor nézd meg 2021 legsikeresebb lakásbemutató cikkeit is ide kattintva!