Például egy rossz helyre beépített gázkazán elronthatja az összképet, mert a levegő áramlásának kötelező biztosítása miatt nem takarható el. A mozdíthatatlan fűtés- és gázcsövek a falakon, valamint a fix radiátorok, mind-mind értékes élettér-helyeket foglalnak el és korlátokat jelentenek a szabad téralkotás számára. Egy lakás vagy ház átalakításakor a fűtési rendszer átszerelése sem rövid idő, ráadásul plusz energiát, nem kevés pénzt, koszt, fejfájást és olyan többszöröződő problémát jelent, ami a legtöbb esetben nem szolgálja ki maradéktalanul az elvárásokat.

Épületgépészet

De, van egy fűtési rendszer, ami teljesen láthatatlan, aminek jóformán nincs helyigénye és szinte bárhová elhelyezhető!

Az elektromos infrafűtési rendszer, amit intelligens fűtőfilm – sokan csak fűtőfólia néven ismernek – telepítésével sok lakberendező gondja szűnne meg egy csapásra, főleg, ha a Fűtőfólia Magyarország Kft. szakembereivel dolgoznak együtt. Már önmagában az is nagy előny, hogy A fűtőfilm csak kb.körülbelül 6-7 mm vastag. mégis kialakítható vele egy tökéletes komfortot nyújtó Elektromos padlófűtés, mennyezetfűtés vagy falfűtés is kialakítható vele. Illetve ezek kombinációi is. Az előnyök között megemlíthető még, hogy ez a fajta fűtési rendszer kellemes közérzetet  teremt, könnyen és gyorsan telepíthető, könnyen beilleszthető a felújítási folyamatok közé.

A Fűtőfólia Magyarország Kft. olyan cég, akivel a lakberendezők szeretnek együtt dolgozni, mert a fűtési igényeknek megfelelően, a belsőépítészek és a lakberendezők minden megvalósítható elképzeléseit figyelembe véve zajlik a munkafolyamat. Ami így inkább egy kreatív alkotói tevékenység semmint idegeskedéssel járó munka. Egyrészt a Fűtőfólia Magyarország Kft. munkatársai a tervezés során a kellő teljesítményű fóliával terveznek, amire meleg otthon garanciát is vállalnak, másrészt a szakembereik egy nap alatt megvalósíthatják a telepítést. Ezután már jöhetnek is a gipszkartonosok, a burkolók majd a festők és így tovább.

Ma már nem csak trend, hanem szinte elvárás, hogy minden okos, intelligens és láthatatlan legyen. Az intelligens fűtőfilm már a nevével is jelzi, hogy ő az ultramodern lehetőségek előfutára. A radiátorok és radiátorcsövek ma már nem csak lakberendezői szemmel nézve csúfíthatják el a tereket. Bármennyire is próbálják a dizájnerek szépre tervezni, nem sokszor lehet határozottan jó designelemmé változtatni őket. Ehhez még az is hozzájön, hogy vannak stílusok, irányzatok, amik ezt lehetővé teszik, mások pedig egyszerűen nem támogatják az előbbi törekvéseket. Emellett a lakók számára is általában problémát okoznak, mert bosszantó helyeken vannak, fejfájást okoznak a tervezésnél, és megzavarják az ablak körüli design elemeket. Pedig ma már az ablakok is egyre komolyabb hőszigetelő teljesítményekkel rendelkeznek, így az sem indokolt, kőbe vésett szabály, hogy ide kell tenni a radiátort. De cikkünknek pont az a lényege, hogy – nem csak akkor, ha belsőépítészek vagy lakberendezők vagyunk – felejtsük el a radiátort! Mert az aljzat-, fal- vagy mennyezetfűtés a megvalósítható álom egy szoba, illetve a lakóterek esztétikája szempontjából.

Barcelona szék, hőszigetelt lakás

Gyakori tévhit, hogy az aljzatfűtés csak az újonnan épült ingatlanok vagy nagy felújítások esetén lehetséges. A fent említett három fűtési rendszert, viszonylag könnyen és olcsón, utólag is be lehet szerelni. Kerülhetnek gipszkartonelválasztó-falba vagy álmennyezetbe. A mai építési előírásoknak megfelelő, legalább BB-tanúsítvánnyal rendelkező, ház esetén, azaz  komolyabb szigeteléssel, a ház annyira meleg és kényelmes lesz, hogy bárki könnyen megirigyelheti. Természetesen minél jobban szigetelt egy ház, annál hatékonyabb a fűtésrendszere, tehát ez is valami, amire gondolni kell, amikor felújítunk.

A Fűtőfólia Magyarország Kft. munkatársai mindenkinek szívesen segítenek, mi is kértünk tőlük tippeket, mert a dilettánsnak tűnő kérdéseket is komolyan vették. Ez pedig, valljuk be, hogy ritkaságnak számít ma már!

Kis-Balázs István a Fűtőfólia Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója szerint a legalapvetőbb dolog, hogy érdemes az aljzatfűtési rendszert az aljzatbeton alá telepíteni, mivel ez hőtárolóként működik, így ezzel növelhetjük a fűtés hatékonyságát. De, amikor nincs lehetőség az aljzat felbontására, akkor a vékony intelligens fűtőfólia közvetlenül a burkolat alá is telepíthető. Ekkor csak az áramellátást kell biztosítani, így ez jár a legkevesebb felfordulással. Ha ez a változat nem jöhet szóba, akkor valószínűleg a mennyezetfűtés kialakítása jár a legkevesebb bontással és költséggel.

István arra is felhívta a figyelmünket, hogy az elektromos fűtőfóliás fűtési rendszer kialakítása lehetővé teszi az egyes helyiségek egymástól teljesen független fűtését is, amihez csak egy, a helyiségekbe telepített termosztát szükséges.

Azt ma már talán egyre többen tudják, hogy mivel a fűtőfilmek árammal és nem víz keringtetésével működnek, nem tudnak elfagyni. Az intelligens fűtőfólia a felhasznált anyagok és a gyártási technológia következtében nem tud túlhevülni így roppant biztonságos fűtési rendszernek tekinthető. Rögtön felmerül a következő kérdés:

Padló, mennyezet vagy falfűtés?

A padlófűtés egyszerűen használható a padló felmelegítésére elsődleges fűtőforrásként is, amellyel helyettesíthetjük a radiátorokat. Két fő típusa van: az elektromos rendszerek és vizes rendszerek. Kis-Balázs István szakember szerint, amikor választásra kerül a sor, van néhány előny és hátrány, ami segíthet a helyes döntés meghozatalában.

A vizes rendszerek csöveket használnak, melyeket a padlóba, illetve a vakolat alá tesznek. Egy hőforrást és egy szivattyút is beépítenek a víz csövekben történő szivattyúzásához, így az áramló meleg víz fűti fel a padlót, illetve a falakat. Előny, hogy gazdaságos az üzemeltetése és hosszabb élettartammal számolhatunk a telepített csöves rendszerek esetében. Hátránya viszont, hogy a beépítése munka-, és helyigényes, így többet emelnek a padlómagasságon az elektromos fűtéshez képest. 

Ráadásul a telepítése is drágább az elektromos fűtés telepítéséhez képest. Továbbá a hőforrás ára is megdobhatja a költségeket, valamint a beépítésének helye több négyzetmétert is elvehet az alapterületből. A gázfűtés nem megújuló energiaforrásra támaszkodik, míg az elektromos padlófűtés akár saját napelemekkel is működtethető.

Falfűtés fűtőfilmmel

Mik a legfontosabb tudnivalók az ELEKTROMOS padlófűtés szempontjából?

Az elektromos rendszerek elektromos kábeleket vagy fűtőfóliát használnak a hő előállításához. Az elektromos aljzatfűtés könnyen telepíthető, és minimálisan emeli a padlószintet, így ideális utólagos beépítési lehetőség.

Az úgynevezett mennyezet- vagy falfűtés kialakításánál a válaszfalba vagy álmennyezetbe is könnyen beépíthető ez a modern technológia.

Az intelligens fűtőfilm előnyei:

  • Gyors és könnyű telepítése
  • Utólagos telepítés esetén minimális felfordulással is megvalósítható a telepítés.
  • A padlómagasság mindössze 1-2 cm-rel fog növekedni utólagos kiépítés esetén laminált padló alá helyezve.
  • A padlómagasság mindössze 3-4 cm-rel fog növekedni betonozás esetén.
  • Hosszú élettartamú.
  • Nincs szükség külön hőforrásnak kialakított helyre.
  • Több a hasznos és berendezhető élettér.

Szinte csak egy hátrányát lehet megemlíteni, hiszen egy nem megfelelő hőszigetelésű házban költséges lehet az üzemeltetése. De meg kell említeni azt is, hogy ha a rezsicsökkentési limitet átlépjük gázfűtés esetén, akkor a gáz ára több mint 7-szeresére nő.

A mindennapi élet kényelme szempontjából az elektromos fűtési rendszer, az intelligens fűtőfólia hatalmas előnyöket biztosít. Gondoljunk csak bele, milyen jó, amikor telente a reggelek úgy indulnak, hogy a meleg ágyból meleg padlóra lépünk, nem pedig hidegre. Milyen jó, ha reggelente a fürdőszoba falai és padlója kellemes meleget sugároz. A nappaliba elhelyezett mennyezet és padlófűtés pedig igazán kényelmes, meghitt, kellemesen meleg pillanatokat tud teremteni. Az aggódós anyukák is megnyugodhatnak, hiszen elektromos padlófűtés esetén a gyerekek nem a hideg padlón játszanak és a felfázás miatt i is kevesebbet kell aggódni, ha valaki a mezítlábas létet jobban szereti.

Padlófűtés lehetőségei

Az infrafűtés egyik nagy előnye, hogy nem a levegőt melegíti fel, hanem közvetlenül a tárgyakat infra sugárzással. Pont ugyanúgy, mint ahogyan a nap melegíti a földet. Az infrafűtés bekapcsolásával rögtön érezzük a sugárzó hőt. A tökéletes reggelhez nincs szükség arra, hogy a kazán hajnalban, órákkal hamarabb bekapcsoljon, hogy reggelre meleg legyen a lakásban.

Akik allergiával élnek nagyon szeretik az intelligens fűtőfólia és a vele kialakított fűtési rendszer adta előnyöket. Mivel az infrasugárzás a tárgyakat melegíti fel, így nincs szállópor lebegtetés.

Az okos otthonokba való integrálás is könnyen megoldható. Napelemes rendszerrel kombinálva pedig akár zöld energiával is üzemeltethető.

Nem véletlen, hogy egyre több belsőépítész, lakberendező és sok lakás-, ingatlantulajdonos azt gondolja, hogy az elektromos padlófűtés és az intelligens fűtőfilm felhasználásával történő fal- és mennyezetfűtés a kívánságlisták elején szerepel.

Reméljük, sikerült egy kis bepillantást és rálátást adni a fűtési rendszerek kiválasztását illetően.

Amennyiben további kérdése lenne, nyugodtan keresse Polhammer Fanni ügyvezető asszisztenst a Fűtőfólia Magyarország Kft-nél a +36 30 203 5127-as telefonszámon. 

Fűtőfólia Magyarország

Fűtőfólia

Bemutatóterem: 7621 Pécs, Citrom utca 2-6.
Colonia Passage üzletház III. em

www.intelligensfutofilm.hu