A mozaik művészet egy technikai eredmény alapjaként jött létre, melynek lényege, hogy kicsi méretű kövek, kavicsok és üvegdarabok több ezres kavalkádja hihetetlen precizitással egy képet, vagy mintázatot alkotva mesteri művet keltsen életre. A szó eredetét tekintve a görög muszeion szóból származik, mely a latin opus musivum – múzsákhoz közel álló - kifejezésből eredeztethető.

Római mozaik kép

Római mozaik képRómai mozaik kép

Elsőként fehér és fekete színű mozaikköveket alkalmaztak belső terek padlóburkolatainak kialakításhoz, majd a kor előrehaladtával a színesebb formái is megjelentek. Formai technikája is fejlődésnek indult, a négyzetes formákat a kicsiny megmunkált, díszes hasábokkal egészítették ki. Idővel már nem csak padlódíszként használták, hanem falburkolatként is, ahol inkább az üveg mozaikok voltak elterjedtek. Megjelenésük nemcsak széles színvilágukban, hanem fényes felületükben és a mozaik művészetében is változást hozott, így alakult ki a festészetet utánzó mozaik, mely a bizánci korban élte virágkorát. Szépségét és különleges misztikumát a historizmus és a szecesszió fedezte fel újra, majd a XXI. századi építészetben is megjelent modern külsővel, a természetes szépséget és egyediséget költöztetve otthonunkba. Letűnt korok elbeszélési, csatái és vallási hitünk történelmének ábrázolásai a mai napig jelen vannak életünkben és környezetünkben.

Olasz antikolt kőmozaikok modern környezetbe

Cégünk, ezen korok szépségnek modern és luxus változatát szeretné megmutatni új termékeivel. Olasz művészek természetes kőburkolatokba vésett kézműves egyediségének csodáját hoztuk el Önöknek Magyarországra. A kövek nem csak lélegzetelállítóak, hanem más természetes kőburkolatokkal is jól kombinálhatóak, ezáltal egy különleges burkolatot alkothatunk, mely egy varázslatos külsőt kölcsönöz otthonunk belső tereinek. A merészen egyedi és lenyűgöző formák színvilágukkal is ámulatba ejtik az embert. Képeink beszéljenek helyettünk:

Olasz antikolt kőmozaikokOlasz antikolt kőmozaikokOlasz antikolt kőmozaikokOlasz antikolt kőmozaikok

Olasz antikolt kőmozaikokOlasz antikolt kőmozaikok

Olasz antikolt kőmozaikokOlasz antikolt kőmozaikok

Olasz antikolt kőmozaikok

Olasz antikolt kőmozaikok

Olasz antikolt kőmozaikokOlasz antikolt fehér kőmozaikok

Olasz kőmozaikOlasz kőmozaik

Olasz kőmozaikOlasz kőmozaik

Mediterrán falburkolatFekete fehér padlóburkolat

Olasz szürke kőmozaik Budaörs

Kélasszikus mintás kőburkolat

3D falburkolat

Antikolt csempe

Modern 3D falburkolat

Terrakotta falburkolat

Antikolt fürdőszoba burkolat

Vörös falburkolat

Arany színű dekorburkolat

Olasz antikolt járólap

Arany színű falburkolat

Ejtse rabul otthonában az egyedülálló olasz művészet luxus érzését!

Tekintse meg termékeinket a Lakberinfo.hu - Termékkeresőjében >>

A természetes kövek forgalmazója:

Természetes Kövek Háza

Pala kő burkolat
Járjunk természetesen!

2040 Budaörs, Károly király u. 16.
Telefon: 06 23/500 770
e-mail: info@mediterranepitohaz.hu

www.termeszeteskovekhaza.hu

Várjuk Önt!