A nagymamánál látott cifra mintás papírtapéták köszönőviszonyban sincsenek a jelenlegi falburkolatokkal. Sok tapéta egyedi, kézzel festett gyönyörű akvarell mintákból, eltérő tapintású felületekből áll, de bőven találunk botanikai mintákat, fémes hatású tapétákat is, amelyek már-már művészi alkotásnak számítanak. Sokszínűségüknek valóban csak a képzelet szab határt!
A tapéta trendek idén is töretlenül hódítanak, sőt, egyre fontosabb szerepet töltenek be a lakberendezésben, lakásdekorációban. Egy szép tapéta alapvetően megszabhatja, megváltoztathatja otthonunk hangulatát, így kardinális kérdés, hogy melyik helyiségbe milyen tapétát választunk. Más mintázatú, más színvilágú tapéta kerülhet a hálószobába, a konyhába, a fürdőbe, az előszobába, vagy épp a nappaliba. Persze egyszerűen nagyszerű döntésnek tűnhet egyszínű tapétával borítani a falainkat, ám ha már egyszer tapétázásba fogunk, érdemes szétnézni a széles kínálatban. Bárhol is alkalmazzuk a gondosan kiválasztott tapétát, mindenképp érvényre juttattunk egy újabb, korábban talán ismeretlen önkifejezési módot.
Az alábbiakban két stílust, az akvarell hatású és a metál fényű tapétákat mutatjuk be kicsit közelebbről!
Az akvarellhatású tapéta
Az akvarell hatású tapéta tulajdonképpen vízfestékkel festett hatást tükröz. Az akvarellfestés több ezeréves múltra tekint vissza, a korai kínai művészek puha szőrű ecsettel festettek selyemre és rizspapírra, amelyek vízelnyelő tulajdonsága megkívánta a halvány, áttetsző festéket. A vízfesték - és így az akvarellhatású tapéták - erőssége éppen ebben áll: lehetővé teszik, hogy a maga a tapéta anyaga keveredjék a festék színeivel, amely a mélységüktől, valamint a fénytől függően lélegzetelállító illúziókat kelt életre. E hatást valóban el is érik az új technológiákkal, akárcsak egy Dürer vagy Cézanne akvarellfestmény.
Az akvarellhatású tapétákat leginkább pasztellszínek és árnyalatok jellemzik, és pont ezek a legkedveltebbek közülük. Gyakran találkozhatunk elmosott mintákkal, kontúrok vagy kontrasztok nélküli motívumokkal. A minták sűrűség alapján két csoportot találunk, részletgazdag sűrű mintákat, vagy szellősebb, visszafogott tapétákat. Közkedvelt választás babaszobába, finomabb, világosabb stílusú lakásokba. Egyedi bútordarabok kiemeléséhez kiváló, nagy divat például manapság olyan ágyat választani a hálószobába, amely háttámlája igen hangsúlyos. A háttámlát kifejezetten jól kiemelheti egy stílusában és színeiben harmonizáló tapéta, ezzel a helyiség leghangsúlyosabb bútordarabjává varázsolva azt.
A vízfesték hatású tapéta kisebb térben tértágító hatást is eredményezhet. Elhelyezkedéséből adódóan az előszoba az első helyiség, amit belépve mindenki megpillant. De ha csupán kitárul egy ajtó, belépve is épp elég, hogy első benyomást alkossunk egy otthonról - hívogató, otthonos, vagy elhanyagolt. Elsősorban egy olyan apró, szűkös, sötét térben, mint amilyen általában az előszoba, mutat jól egy odaillő, világos, akvarellhatású dekortapéta, amely optikailag nagyobbítja a teret. Egy függőlegesen mintázott tapétával a mennyezet magasabbnak, a tér pedig szélesebbnek tűnik.
A metálfényű tapéta
Manapság szintén nagy divat olyan tapétát választani, amelyen visszaköszön valamely más anyag textúrája. Lehet ez fa-, beton-, tégla-, kőhatású tapéta, vagy épp a nagy népszerűségnek örvendő metálfényű tapéta, amely a modern belső térből egyszerűen nem hiányozhat! A fémes hatás már önmagában is nagyon különleges, mutatós, de - ahogy az akvarell hatású tapétánál-, a kombinációk lehetősége itt is közel végtelen. A tapétát feldobhatják struktúrák, geometrikus vonalak, virágminták, csíkok. Lehet az egész metálos hatású, vagy csak némely része a mintának - ki-ki ízlése szerint válogathat.
A metál effektes tapéták szó szerint új fényt hoznak az otthonokba. Szó szerint, ugyanis a megvilágítás külön hangulatot ad a falfelületnek, a variációk száma pedig kimeríthetetlen. Más-más fényeknél más megvilágítás szüntelen eltérő metál effektet emel ki, így egy tapétával sokfelé hangulat elérhető. Különböző LED fények, hideg, meleg, színes világítások további hatást eredményeznek. Hasonlóképpen nagy jelentőségű lehet a beltér természetes megvilágítása, vagyis benapozottsága. Felkelő, lenyugvó, illetve a delelő nap sugaraival játszani - amelyek télen-nyáron más dőlésszögből esnek a falakra - szinte már túlzásnak tűnhet, azonban e fényjáték egy jól megkomponált lakás metálhatású tapétával borított falnának különlegességévé válhat.
Ezek a tapéták remekül passzolnak loft enteriőrbe. Lehet minimál, letisztult legénylakások attrakciója, hiszen az üveg és fém kombinációjú bútorok különösen kedveznek e dizájnnak, ám ugyanakkor a glamour stílushoz is igazán illik. Ezüst, arany vagy rosegold vonalat választva kiváltképp nőies, sikkes megjelenést kölcsönözhetünk a helyiségnek. Metál fényű tapétával erőteljesen kihangsúlyozható egy-egy építészeti jellegzetesség, például beugró olvasó, vagy dolgozó sarok. Ugyanekkor egy hagyományos nappali fal is külön látványossággá válhat általa, elegáns hangsúlyt megütve. Amellett, hogy gyönyörű, egyenesen lélegzetelállító a metál hatású tapéta, extravagáns is, és olyan luxusérzetet kelt a lakásban, mintha csak egy öt csillagos szállodában nyaralnánk.
Bármelyiket is válasszuk a fent említett trendek közül, a Tapéta Trend Bt. oldalát böngészve számtalan variációra bukkanhatunk, és a mintákból biztosan találunk kedvünkre való tapétát. Oldalukon termékek széles kínálata található, szolidabb, visszafogott daraboktól kezdve egészen az extrémebb, egyedi mintájúakig. A kiválasztott tapéta termékoldalán található egy tapéta mennyiség kalkulátor, amely segítségével könnyűszerrel kiszámolható, pontosan hány tekercs tapétára lesz szükség az adott helység kitapétázásához. Felújítás, átalakítás első lépése a részletes tervezés és a költségvetés elkészítése, ily módon a Tapéta Trend vásárlói az árakkal is előre tudnak kalkulálni.
Akármelyik tapétára is essen a választásunk, egy biztos: a lakásunk fő látványelemánek számít majd, a vendégeink első kérdése mostantól az lesz, hogy ez a tapéta honnan van?
Webáruházunk telefonszáma: +36 70 600 0591
info@tapetatrend.hu