Kis odafigyeléssel látványos eredményre számíthatunk. Cikkünkben az elszántaknak nyújtunk segítséget. Mindazok, akik a legújabb lakberendezési divatot követik valószínűleg parkettára vágynak a szobában. Ez még azoknak is megfordul a fejében, hogy parkettát cseréljenek, akiknek nem feltétlenül muszáj. A paletta széles, épp úgy, mint az ára: laminált parketta négyzetméterét már 990 forinttól kínálják, míg a faparketta négyzetméterára ennél jóval magasabb, bolttól függően elérheti a 12-13 ezer forintot. Tény tehát, hogy az igazán szép felületeket adó parketta vagy padlóelemek drágák, de a közepes árfekvésűek, sőt az olcsók között is vannak szemet gyönyörködtetőek. Az olcsó és közepes árkategóriában mozgó laminált padló lerakása viszonylag egyszerű:
Első lépés: előkészület
A laminált parkettát a lerakás előtt körülbelül 48-68 órán keresztül a burkolandó helyiségben kell tárolni. Ilyenkor a szoba hőmérsékletének minimum 18-22 foknak, a maximális páratartalomnak pedig 40-60 százalékosnak kell lennie.(Amennyiben a kicsomagolás során több sérült parkettaelemre bukkanunk, érdemes az egész csomagot visszacseréltetni)
Második lépés: a fények
A szakemberek azt tanácsolják, hogy a parkettázást általában a fény fő beesési irányával párhuzamosan kezdjük meg. Amennyiben az adott helyiség hosszában 10 métert, szélességében 8 métert meghaladja, úgy dilatációt, azaz hőtágulási hézagot kell beiktatni.
Harmadik lépés: úsztatás
A laminált padlót úsztatva kell lefektetni, ami azt jelenti, hogy az aljzathoz nem ragasztjuk oda, illetve nem érintkezhet a fallal, ajtókerettel, küszöbbel, beépített szekrénnyel, fűtéscsövekkel, oszlopokkal, egyéb burkolatokkal sem. Épp ezért 10-15 mm hézagot/dilatációt kell hagyni. A laminált padló lefektetéséhez egyébként kézi vagy gépi fűrészre, ékekre (a dilatációs hézag tartásához), ütőfára, behúzó vasra és kalapácsara van szükségünk.
Negyedik lépés: mire és hogyan fektessük a parkettát
1., A laminált padlót többféle aljzatra - mint például beton, PVC, faparketta, kerámia - is le lehet fektetni. (A szakemberek a szőnyegpadlót egészségügyi okok miatt nem ajánlják.) Gondoskodni kell arról, hogy a padlóalap tiszta, száraz (kevesebb, mint 2 százalékos nedvességtartalom) és egyenletes (kevesebb, mint 2 mm/m2 szintkülönbség) legyen. Amennyiben az aljzat egyenetlensége nem megfelelő, akkor úgynevezett aljzatkiegyenlítőt kell használni!
2., Beton vagy kerámia padló esetén úgynevezett párazáró réteget kell alkalmazni. (A párazáró fóliát 20 cm-es átfedéssel és rögzítő szalaggal összeragasztva kell lehelyezni, a falra fel kell hajtani, ami körülbelül 4 cm). Erre tesszük rá az úgynevezett polifoamot (2 mm vastag), vagy alátétlemezt (5 mm vastag), amely hő- és hangszigetelő tulajdonsággal rendelkezik. Ezeket egymás mellé illesztve fektessük le.
3., A fent felsoroltak után a laminált padló ragasztás nélkül is lerakható: az első panelt a 10-15 mm-es dilatációs hézag megtartásával kell letenni - a következő panelsoroknál ügyelni kell arra, hogy 20-30 cm-es eltolással (fontos a stabilitás miatt) illesszük a lamellákat egymáshoz - a levágott utolsó darabbal tudjuk kezdeni a következő sort (mivel 4 oldali klikkes a laminált padló, így egyszerű mozdulattal tudjuk összepattintani)
Ötödik lépés: szegélylécek
A sorok lerakásánál ügyelni kell arra, hogy a dilatációt a helyiség minden oldalán betartsuk és kiékeljük. (Ez azért fontos, hogy az esetleges nedvesség miatt tudjon hova tágulni a parketta.) Miután az utolsó panelt is letettük, az ékeket el lehet távolítani. A hézagok miatt nem kell aggódni, a szegélylécek elfedik ezeket. A szegélylécek rögzítése ragasztással, vagy clips (felfogató kapocs) segítségével történik. A kapcsokat kb. 40 cm távolságban a falra rögzítsük, majd a lécet egyszerűen rápattintjuk. A clips illesztésnek köszönhetően a lécet többször is probléma és sérülés nélkül a falra szerelhetjük és leszerelhetjük. (A szegélyléceket a külső-, belső sarkoknál 45 fokos szögben vágjuk, vagy sarokelemekkel oldjuk meg.)
Hatodik lépés: az ápolás
A parkettázás után a burkolat azonnal használatba vehető, de a szakemberek azt tanácsolják, hogy a frissen parkettázott szobában az első héten ne legyen a hőmérséklet 16-20 foknál magasabb. Mint minden padlónak, a laminált padló is igényel ápolást, takarítást: ezt elvégezhetjük porszívózással, de ügylejünk arra, hogy a porszívó fején a görgő puha legyen, nehogy a padlót összekarcoljuk vele, illetve a parkettát feltörölhetjük nedves ruhával is. A felmosóronggyal, illetve a bő vízzel való felmosást viszont mellőzük, mert így túl sok vizet juttatnánk a padló felületére, és ez a dekorréteg alatt található hordozóréteg felduzzadásához vezethet. A feltörléshez mindig az erre a célra ajánlott tisztítószereket alkalmazzuk, viszont ügyelni kell arra, hogy ezek ne tartalmazzanak olajokat, vagy viaszokat, mivel a felső réteg nem szívja be, így csak a laminált padló felületén megtapadnának, és törlésfoltok, illetve járásfoltok keletkezhetnének. A laminált padló felületét csiszolni tilos, illetve nem szabad, ne higgyünk annak, ki azt állítja, ez lehetséges. Valószínű, hogy a szalagparkettával keverik, aminek fa a felső felülete is, vagyis többször csiszolható, javítható.
Szalay Rita