A helyi cukrászda emeletén található lakás felújítása tanulságos és inspiráló, így Gyula történetét mindenkinek ajánljuk, akik lakásfelújításban gondolkodnak.

„Átázások sorozata! - Válaszolt Gyula firtató kérdésünkre, mi ihlette ezt a nagy szabású, stílusváltó átalakítást. A hátsó majd az első erkély átázásával folytatódott a történet, amit egy szakember figyelmetlensége okozott. Ezt követően belépett a képbe a lakás vizesblokkja is, ahol anyaghiba következtében víz árasztotta el a lakás egy részét. A szakértők szerint szinte mindent szét kellett volna szedni, ami komoly bontási munkálatokkal járt volna.

A jászárokszállási cukrászda épülete

Ez elvette a kedvemet az egész felújítástól, úgyhogy inkább félretettem a dolgot. Már régóta vásárolgattam a Veranda magazint, és láttam benne az Otti köveket. Nagyon tetszettek, de az igaz inspiráció az volt, amikor egy hosszabb hétvégét töltöttem Villányban, a Halasi panzióban, ahol a belsőépítészeti munkálatokat az Otti Manufactura alkotta meg. Rögtön eszem bejutott, hogy ezeket a szép köveket én már láttam! Ahogy hazaértem, már hívtam is Hoffer Ottót. Ő röviddel azután eljött hozzám, lefotózta a front oldalt, és azután látványterveket küldött az elképzeléseiről. Ottó egy csodálatos kreativitással megáldott ember, le a kalappal előtte, amit ezekkel a kövekkel alkotott! ”

Az emeleti terasz burkolata
 
Az Otti kő egyfajta függőséget okoz annak, aki szereti a szépet - mondja viccesen a beszélgetésünk vége felé Gyula. Ha az ember meglátja benne azt az eredeti vizuális értéket, akkor többet és többet kíván. Miért csak kívül van jelen? Hozzuk be az enteriőr be is! Ahogyan a frontoldal a terasszal kapott új arcot, úgy a kerítés is Otti burkolatot kapott. Aztán úgymond evés közben jött meg az étvágy, ekkor már én kezdtem el gondolkodni, hogyan lehetne továbblépni. Végül Tatár Antal belsőépítész jött el hozzám: néztük, hogy a garázsnál, az átjárónál milyen megoldásokat találjunk, milyen típusú Otti kőhatású burkolattal lehetne megszépíteni. Aztán következett a ház hátsó oldala, a terasz, a lépcsők. Mikor már kívül minden elkészült, akkor került sor a belső munkálatok megbeszélésére.

Vidéki hangulat Otti szegélykő

Nappali fala mintás Otti kővel

Többszínű Otti kő nappaliban

A külső átjáró burkolata

Lépcsőlapok kőhatású burkolat

Lábazati és kültéri falburkolat

Otti kövek konyhában

Térkövek magyar gyártás

A fürdőszobával indult a történet, ami igazából nem igényelt volna önmagában átalakítást, de szerettem volna ezt a country stílust tovább vinni. Anti ötletei alapján megbeszélték a konyha, a kis nappali, sőt a nagy nappali átalakítását is. Az addigi lakberendezés koncepciót meghagyták, ahhoz alakították a burkolatokat. Anti barátja, Attila segítségével átfestették antikolták az ajtókat és a konyha csempéket.  Az Otti sarokkőhöz igazították a konyha régi gipszstukkóinak színét, a mennyezetre márványos koptatott ódon felületet varázsoltak. A kis nappali egyik érdekessége a fotel alatt futó szőnyegszerű kőburkolat, amely falikárpit hatású kővel találkozik. 

Elegáns country stílusú házfelújítás

Be kell vallanom a felújítás közben az otthonom díszítgetése is a szenvedélyemmé vált - újságolta Gyula. Előtört belőlem a vidéki stílus szeretete.

Mosdó varrógép állványon

Az Otti kövek inspiráltak arra, hogy egy ideje már régiség piacokra járok, és ott szedegetek össze ódon dekorációs dísztárgyakat. Fotók: Fruitline 

Bemutatóterem - BoltOtti

www.ottimanufactura.hu

Cím: Székesfehérvár, Szárcsa u.38
Tel: +36-70-866-8288
kommunikacio@ottiburkolat.com

Kapcsolat

Tervező iroda: 06 70/683 7027

www.facebook.com/ottiburkolat