Mert, ha ez nincs, akkor marad a vastagabb pénztárca, amit a hamarabb elhasználódott dolgok, a tönkretett tárgyak miatt kell elővenni. De miért ne lehetne egy otthon, már az alapoktól, egyszerre jó a gazdinak és a kiskedvenceknek is. Rögtön az elején szögezzük le, egyáltalán nem városi legenda, hogy a laminált padlók jobban bírjá a háziállatokat és fokozottan állatbarát burkolatok. Ezeket a padlókat kifejezetten strapabírónak tervezték, amelyek megfelelnek az állatoknak, de kiemelten előnyösek az állattartók számára is. Ráadásul még szépek és dizájnosak is.
Szerencsére a laminált padlók állandóan fejlődnek! Így nem csak technológia szintűek az újítások, hanem a velünk élő kedvenceket, a velük való együttélést is figyelembe veszik. Például egyes padlólapok nagy sűrűségű magja segít ellenállni a horpadásoknak és a benyomódásoknak. Mások felülete védett a mikrokarcolások ellen és egyre több olyan is van, amely ellenáll a nedvességnek vagy vízálló.
De valljuk be, hogy egy állatbarát padló nem csak a kutyát, macskát és más kedvenceket tartók számára hasznos. Ezek a padlók az aktív, eseménydús életet élő családok és az örökmozgó gyerekes szülők számára is előnyösek. Minden esetben fontos szempont, hogy a burkolat strapabíró, tartós és könnyen tisztítható legyen és külön előny, ha a tapadás vagy a zajcsökkentés is megemlíthető a jó tulajdonságok között.
A Padlófutár kínálatából most három olyan padlótípust mutatunk be, amely kifejezetten jó választásnak tűnik állatbarátok számára.
A legtöbb voksot általában a Rocko vinyl padló kapja az állatbarátoktól. Ez a típusú padló képes ellenállni a háziállatok mindennapi élete során előforduló események negatív hatásainak. Roppant ellenálló a folyadék kiömlésekkel és a karcolásokkal szemben is. Tisztítása és karbantartása is egyszerű, rendszeres söprést és alkalmankénti felmosást igényel. Ráadásul a Rocko vinyl padlók rendelkeznek antisztatikus bevonattal, ami nem vonzza a port. Ez a kisebb gyerekek és az allergiások számára is előnyt jelenthet. Több termék csúszásmentes felülettel rendelkezik, ami segíthet a féktelen rohangálás és az általa okozott csúszásos károk csillapítását. A vinyl padlók felülete meleg tapintású, kiváló a zaj- és lépéshang csillapításuk. Kopásállóságuk pedig a legmagasabb AC6-os.
Az Atlantic burkolat kollekció a MO.RE! (moisture resistance) technológia miatt kerülhetett be a válogatásba. A mindennapos használat során könnyen kezelhető a kiömlött, kifröccsent folyadék, így ezek a nedvességálló laminált padlók akár 48 órás védelmet is nyújthatnak a padlót ért, enyhe vízkár ellen. Az Atlantic nedvességálló laminált padlók A.B.C bevonata gátolja a baktériumok megtapadását, a résekben történő lerakodását és elszaporodását. Mikrokarcolás és mindennapos kopás elleni védelemmel látták el. Kopásállósága AC4 és AC5. Az állatbarát padlók között remekül megállja a helyét.
Az O.R.C.A. (Organic Rigid Coreboard Antistatic) technológiának hála, ezek a típusú padlók vízállóak (100 h+ fröccsenő víz elleni védelem garantált). Organikus összetevőit speciális technológia segítségével teszik ellenállóvá a folyadékokkal szemben. Az élhető környezethez pedig hozzátartozik, hogy nem tartalmaz PVC-t és lágyítót sem. Az AC5 tartóssági besorolás, a robusztus felület megvédi a padlót a mikrokarcolásoktól, amiket erős mechanikai igénybevétel, leeső tárgyak vagy akár a házi kedvencek karmai okozhatnak. Hangsúlyozottan állatbarát padló, amely támogatja a házi kedvencekkel való közös, nyugodt és minőségi életet. Plusz sajátja az A.B.C. comfort, azaz az antibakteriális védelem és az antisztatikusság. Ez a technológia egyesíti a biológiai alapú padlók és a hagyományos vízálló padlóburkolatok legjobb tulajdonságait.
Bár semmi sem adhat 100% biztonságot, hiszen kedvenceink fajukat, fajtájukat és neveltségi szintjüket tekintve is nagyban különböznek. Ráadásul otthonunk védelméért mi magunk is felelősek vagyunk, hiszen az azonnali tisztítás mindig javasolt, legyen szó kisebb kiömlésről vagy állatbalesetről. Mégis úgy gondoljuk, hogy a fenti három padlótípus már egy lépés a felelős állattartás felé.
Ha Önnek is nehézséget okoz arról dönteni, milyen fajta padlót lehet, érdemes használni különböző helyiségekben, akkor kérdezze a Padlófutár kollégáit és vásároljon valóban jó áron!
Ha fontos a minőség és számít az ár – Padlófutár!
1147 Budapest, Telepes u. 90. Térképen
Mobil: +36 70 376 1597
office@padlofutar.hu
A szöveg a Lakberinfo lakberendezési magazin számára íródott. Felhasználása, átvétele sem részben, sem egészében, semmilyen módon nem engedélyezett és szerzői jogi következményeket von maga után.