2015 júniusában a Lisys-Project Kft. megalapította A Fény Mestere – Master of Light díjat. Az alapító célja, hogy a világítás, a fénytervezés fontosságára felhívja a figyelmet.
Pataki Judit lakberendező és a Decoreyes Belsőépítészeti Kft. egy vidéki család ház felújításába fogott. A cél, a polgári elegancia megtartása, felfrissítése, egy igazi béke szigete megteremtése volt.
Egy újabb elegáns lakást szeretnénk bemutatni Nagy Rita lakberendezőtől, a győri d-Stúdió vezetőjétől. A klasszikus lakberendezési elemeket felvonultató helyiségekhez egy nagy fedett terasz is tartozik.
A magyarországi lakberendezők rangos elismerését, az Év Lakberendező Teamje 2014. díjat idén Weinber Anita és Wein Krisztina vehette át Budapesten a Marriott Hotelben
tartott gálaesten.
Megtisztelő számunkra, hogy az Elle Decor által 2014-ben az Év Dizájnerének választott tervezővel készíthettünk exkluzív interjút. A napokban készült beszélgetés közlését a Lakberinfo 10. születésnapjára időzítettük. Ismerjétek meg ti is Dima Loginoffot!
A lakberendező szakma legrangosabb megmérettetése a Lakberendezők Országos Szövetsége által kiírt Az év lakberendezője cím idén ismét újdonságot hoz a hétköznapokba.
Ha meguntad az irodát, a fizetős parkolókat, a sok üvegablakot és a reggeli dugót, akkor szerezz egy lakókocsit és csinálj belőle irodát. Röviden ez az Angry Bovine design stúdió sztorija.
Szilas Ádám az Adamdesign Studio vezető tervezője és tulajdonosa. A Magyar Építész Kamara által az év belsőépítésze-2012 jelöltje. Lakberendezés, belsőépítészet, otthonok, éttermek.
A francia származású, New York-ban élő Robert Couturier lakberendező 25 évvel ezelőtt ismeretlen fiatalként, egyik napról a másikra robbant be a dizájn világ elitjébe.
Szerkesztőségünkbe gyakran érkeznek érdeklődő levelek, illetve kezdő és gyakorló lakberendezőkkel is gyakran beszélgetünk arról, hogy milyen is egy jó tervezői honlap.
Lókai Teréz lakberendezőnél, bútortervezőnél, interior designernél járt a Lakberinfó. Izgalmas újlipótvárosi tetőtéri lakásában egy finom kávé és ZsoVka kutya békés szuszogása mellett faggattuk a tervezőt.
Erdélyi Krisztina építész és lakberendező egy háromgyerekes család lakását alakította át jól funkcionáló kényelmes terekkel, világos és meleg színekkel, modern bútorokkal és barátságos gyerekszobákkal.
Eric Cohler legendás képességei kiemelten elismertek belsőépítészeti körökben. A fiatal tervező kitűnően ötvözi egymással a klasszikus és mai modern lakberendezési elemeket.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is lehetősége van a lakberendezőknek, hogy a szakma által megmérettessék magukat a Lakberendezők Országos Szövetsége által kiírt Az év lakberendezője cím elnyerése érdekében.
Néha az emberben kialakul az az érzés, hogy nincs a helyén, valami színesebb, kreatívabb tevékenységet szeretne végezni. Alkotni szépet, stílusosat és értékeset. Így történt ez Muhly Angelika lakberendezővel is.
Több, mint 50%-a azoknak, akik valaha is dolgoztak lakberendezővel, egyenesen Rémálomnak nevezte az együttműködést. Olvasson tovább, hogy Önnel ez ne történhessen meg!